Iskolakönyvtár

Sikereink

Tanulóink a Curie emlékversenyen

2013/03/11

Balassa Kinga és Kósa Árpád, a Curie emlékverseny csókai döntősei

Zentán a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban tartották március 9-én a Curie kémia emlékverseny területi fordulóját, melyen a csókai Vegyészeti-élelmiszeripari Középiskola tanulói is részt vettek Bicskei Erzsébet tanárnő vezetésével, aki a versennyel kapcsolatban a következőket nyilatkozta:

 - A Curie emlékverseny célja a kémia megszerettetése, a kémia mindennapi életünkben betöltött szerepének megismertetése fiataljainkkal. A versenyt a magyarországi Curie Oktatásfejlesztő és Tehetséggondozó Alapítvány és a Magyar Tehetséggondozó Társaság kémia és környezetvédelmi szekciója hirdette meg ebben az iskolaévben is.  Tizenhat magyarországi, három romániai és két vajdasági területi központban zajlik a verseny. Mi a zentai központba jelentkeztünk a bevezető, levelező fordulókra, hiszen több éve gyümölcsöző munkakapcsolatban vagyunk az ottaniak szervezőtanárával, Szórád Endrével. A levelező forduló eredményei alapján hat tanulónk indulhatott a zentai területi versenyen, innen ketten utaznak majd május 11- én a szolnoki országos döntőre. Örülök annak, hogy diákjaink érdeklődnek az ilyen jellegű versenyek iránt, ezért segítem őket a felkészülésben.

Balassa Kinga az iskola másodikos környezetvédelmi technikus tanulója, az egyik továbbjutó nem csak új ismereteket szerzett a verseny során, de jól is érezte magát:

  – Igaz, hogy izgultam a területi döntőn, de ugyanakkor különleges örömmel töltött el a tudat, hogy egy időben velem a magyar nyelvterület különböző pontjain száz meg száz társam (ismeretlenül is ismerősök) próbál dűlőre jutni ugyanazokkal a tesztlapokkal.

Továbbjutott az elsős Kósa Árpád is, aki elmondta:

– A fölkészülés során megkönnyítette a dolgunkat tanárnőnk, Bicskei Erzsébet segítsége. Nagyon örülök, hogy továbbjutottam az országos döntőre, ahol összemérhetem tudásomat a Kárpát-medencei régióból érkező, kémiát kedvelő diáktársaimmal.

Rólunk képekben

Kontakt:

tel/fax +381/230-71-056
info@hpscoka.edu.rs
23320 Čoka
Moša Pijade 28.